Idén százötven éves fővárosunk

A Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége (NYUBUSZ) és a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) elhatározta, hogy verses videóval köszöntik szeretett fővárosukat, a százötvenedik születésnapját ünneplő Budapestet.

Ma, 2023. szeptember 15-én, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában mutatták be a filmet, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester úr, valamint több polgármester, alpolgármester, országgyűlési képviselő és közel száz meghívott vendég vett részt.

A mintegy 25 perces filmben Budapest története elevenedik meg a  Római Birodalom kori Aquincum település emlékétől kezdődően napjainkig képekben és versekben korosztályunk előadásában.

A videót szeretettel ajánljuk mindazoknak, akik ismerik, és azoknak is akik még nem jártak szeretett fővárosunkban.

Egy újabb kormányrendelet szerint ősztől a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók a nyugdíjasok a közszférában.

A háborús veszélyhelyzet miatt egy évre felfüggesztették azt a szabályt, amely szerint szüneteltetik a nyugdíjfizetést abban az esetben, ha a nyugdíjas keresete meghaladja az évi minimálbér 18-szorosát – írja a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.

Ez többek között vonatkozik a

  • közalkalmazottakra,
  • köztisztviselőkre,
  • kormánytisztviselőkre,
  • politikai szolgálatban állókra,
  • egészségügyi,
  • rendészeti,
  • honvédelmi,
  • valamint bírói és ügyészi jogviszonyban állókra.


A rendelet 2022. szeptember 1-től 2023. október 31-ig lesz érvényben azokra, akik az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték, és a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkeznek, annak feltételével, hogy a jogviszonyra irányadó jogszabály a nyugdíjasként történő foglalkoztatást lehetővé teszi. Kiemelték: abban az esetben, ha a foglalkoztatás augusztus 31. után kezdődik, a kezdőnaptól számított egy évig érvényes.

Született egy határozat is

Ám a veszélyhelyzethez nem kapcsolódóan született egy olyan kormányhatározat is, mely szerint a kormány véleményének kikérése nélkül foglalkoztathatóak szeptember 1-től egy évig a szociális, gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, valamint köznevelési vagy szakképző intézményben azok, akik betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, és rendelkeznek a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel.

Forrás: Index

A korábbi ígéreteknek megfelelően évközi nyugdíjemelést hajt végre a kormány a tartósan magas infláció miatt, melyről már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben. Az emelést hivatalosan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a tegnapi kormányinfó keretében, ahol arról is beszámolt, mekkora lesz annak mértéke. A tájékoztatása szerint a nyugdíjasok 2022 júliusától 3,9 százalékkal magasabb nyugdíjat kapnak, illetve egyösszegben fog érkezni a nyugdíjkorrekció az első fél évre visszamenően. A Pénzcentrum most kiszámolta, pontosan milyen összegre számíthatnak a nyugdíjasok.

Bővebben

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk