Még mindig nem lenne késő, hogy a kispénzű nyugdíjasok egyszeri, körülbelül 20-25 ezer forint juttatást kapjanak – véli a szakértő, Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője. Úgy látja, a járvány utáni helyzetben joggal elégedetlen az idős emberek többsége. Sokuknak a megélhetése került veszélybe, a nyugdíjak között az utóbbi években kialakult egyre durvább különbségek miatt pedig nő a feszültség a társadalomban. Barát szerint alapjaiban kellene változtatni a rendszeren.
Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést és a 13. havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokat is. Ez azt jelenti, hogy most már örülhetnek a nyugdíjasok?
Barát Gábor
Fotó: Marton Meresz
Szerintem nem veti fel őket az öröm, mert az utóbbi években, és pláne az idén, sok mulasztást gyűjtött be a kormány. Tény, hogy 2021-ben várhatóan jobb helyzetbe kerülnek a nyugdíjasok, mint 2020-ban. Ez nem véletlen, mert várhatóan nemcsak a gazdasági mutatók lesznek jobbak, hanem választás előtt is állunk, amikor egy kicsit jobban odafigyelnek rájuk. Ami a költségvetést illeti, most különösen veszélyes vállalkozás a nyári – igen korai – elfogadása, hiszen hiányzik a tavalyi zárszámadás, és az idei vírushelyzet fel nem dolgozott gazdasági következményeinek számbavétele, ezek hatása. Persze a nyugdíjtörvényben előírt minden kötelezettség fedezetét betervezték, így a 13. havi nyugdíj egyheti összegét és a gazdasági-pénzügyi feltételek alakulásától függő nyugdíjprémium kifizetésére szolgáló céltartalékot is.
A jelenlegi helyzetben mit mutat, hogy egyetlen heti pluszt akarnak adni?
A 13. havi nyugdíj, illetve induló egy heti összege az én szememben szépségtapasz, feltételezhetően a választás hozta elő. Sajnos a korábbi években a különböző időpontokban nyugdíjba mentek között kialakult különbségek kezelésére nem alkalmas, továbbá csak minimálisan befolyásolja a nyugdíjak és a bérek viszonyát. Különösen azért, mert az elfogadott törvényben nincs kifizetési korlát, mindenki a saját nyugdíjának – tehát a milliós nyugdíjnak is – a meghatározott százalékát kapja. Ez pedig a nyugdíjak között – főleg a 2010 után kialakult, kialakított – egyre durvább különbségek miatt csak a feszültséget növeli a nyugdíjastársadalomban, ahol a többség az átlagnyugdíj összegét el nem érő ellátást kap. Korrektnek tartottam azt a felmerült javaslatot, amely szerint minden nyugdíjas az átlagnyugdíj összegét kapná meg, hiszen a 13. havi nyugdíj mögött elvileg nincs szerzett, illetve vásárolt jog. A kialakult és növekvő ellentmondások miatt nem zárom ki, hogy 2022 után finomítanak a jogosultság, illetve a kifizetés módszerén.
A koronavírus-járvány okozta válság nemcsak azért nem kímélte az idős embereket, mert közülük került ki a legtöbb áldozat, hanem azért sem, mert sokkal drágább lett a megélhetésük. Viszont az azonnali segítségre hiába vártak. Vajon miért?
Ez jogos kérdés – amelyet többen is feltettek –, de a kormánynak kellene megmagyaráznia. Én sem értem, mert a nyugdíjasok ugyan havonta megkapják a nyugdíjukat, de ha valaki ránéz a nyugdíjak megoszlására, és két lábon jár az életben, láthatja, hogy a nyugdíjasok többségének nincs minimális tartaléka sem. Nagy részük a veszélyhelyzetben kiköltekezett, az alapvető élelmiszerek ára pedig az egekben, ami leginkább az alacsony nyugdíjat kapókat hozza szinte lehetetlen helyzetbe. A januári, igen visszafogott nyugdíjemelés hatása már régen ködbe veszett. Az általános fogyasztói kosár, de még a nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztói árindex is az adott körülmények között képtelen követni a nyugdíjasok egyes csoportjainak vásárlási szokásait, szerkezetét. Mindezek miatt sokáig bíztam abban, hogy legalább az igen alacsony összegből élő, feltehetően idősebb emberek kapnak egyszeri juttatást. Mára világossá vált, hogy a kormány ilyen pluszpénz nélkül akarja letudni a vírus okozta válsághelyzetet. Sokatmondó és megdöbbentő a Magyar Nemzeti Bank kimutatása a válsághelyzetben támogatott társadalmi csoportokról. A nyugdíjasokat ne keressék benne. Ha valami csoda nem történik, akkor a nyugdíjasok ebben az évben reálisan csak a novemberi kiegészítő nyugdíjemelésre számíthatnak. Ez törvényi kötelezettségből adódik, ha a tervezett inflációt (a januári 2,8 százalékot) ősszel meghaladja a nyugdíjasok várható fogyasztói árindexe. Szerintem meg is fogja, a kérdés csak az, mennyivel. Remélem, a kormány ceruzája vastagabban fog majd, és a várható infláció „belövését” nem centizi ki.
Orbán Viktor mindenesetre azzal kecsegtet, hogy a következő évek kiemelkedően jók lesznek. Ez bizonyos mértékig igaz is lehet, hiszen – ön is említette – közeledik a parlamenti választás. De mit mutatnak a tények?
Én ezt politikai jóslásnak minősítem, de úgy legyen. Mint tudjuk, minden viszonyítás kérdése. A nyugdíjasok helyzete szorosan összefügg a gazdasággal és a társadalompolitikai elvárásokkal, kihívásokkal. Jó lenne, ha a nyugdíjasok reális igényei is megjelennének a prioritások között. A jól mutató makrogazdasági adatok és átlagösszegek, főleg a nyugdíjnál, sok mindent eltakarnak. A jövő januári nyugdíjemelés várható mértéke – a 3 százalék – úgy sejtem, nem elégíti ki a nyugdíjasokat. Még azt sem tartom kizártnak, hogy 2021 végén, 2022 elején valamit még a törvényi kötelezettségen túl kapnak a nyugdíjasok. Összességében jól néz ki a tervezett intézkedési menetrend, ez tény. Az is tény azonban, hogy a kormány az elmúlt két évben nem bánt bőkezűen a nyugdíjasokkal, amit csak részben pótolnak.
Ön szerint rövid távon mit tehetne a kormányzat, hogy javuljon a legrosszabb körülmények között élő nyugdíjasok helyzete?
Kézenfekvőnek tűnik, hogy az átlagnyugdíj alatti ellátásokat kiemelten, az átlagnál jobban kell emelni. A helyzet azonban összetettebb, mert a jelenlegi rendszerben a nyugdíj összegének meghatározása a lényeges. A megállapítás idején érvényes szabályok szerint értékelik ki, hány év számít be, mennyi volt a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereset a nyugdíjjogszerzés idején, és határozzák meg a keresetpótlás mértékét. Így értelemszerűen mindenki eltérő összeggel vág neki a nyugdíjas életnek. A nyugdíjasnak az sem mindegy, évente hogyan és milyen mértékben emelik a járandóságát, vagyis számára az indexálás módszere, mértéke a lényeges. Hosszú évek óta az emelés inflációt követő, ami korrekt tervezéssel megőrzi a nyugdíj reálértékét, sőt volt, amikor picit több is jött ki a végén. Ez szükséges, de nem elégséges módszer, miután 2015 után erőteljesen nőttek a bérek, mostanság pedig elszálltak a fogyasztói árak. Ezért már korábban indokolt lett volna visszahozni az úgynevezett vegyes indexálást. Sajnos erre sok esélyt nem látok, miután a kormány mereven elzárkózik tőle, megelégszik különjuttatással – a nyugdíjprémiummal –, ha jól megy a gazdaság. Ez normális helyzetben még tudomásul vehető lenne, de az imént említett okok, valamint a 2012 utáni nyugdíjjogi változások miatt nem. Mindenekelőtt most arra lenne szükség, hogy talán még júliusban egyszeri, körülbelül 20-25 ezer forint juttatást adjanak az átlagnyugdíj összege alatti ellátásban részesülőknek. Ez még később is jó lenne, például novemberben, a nyugdíjprémium helyett, mert szinte kizárható, hogy annak gazdasági feltétele teljesüljön. Már most látszik, hogy sajnos hiába terveztek be erre a jogcímre céltartalékot a Nyugdíjbiztosítási Alap ez évi költségvetésébe.
És hosszabb távon mire lenne szükség?
Nyugdíjügyben forró szívre és hideg fejre, mert ezeket sokszor felcserélik. De mondok konkrétumot is. Ha a hosszabb táv 10-15 év, akkor egy új, 21. századi nyugdíjrendszer kellene, amely kezeli az ismert és az új kihívásokat, kellően rugalmas, és méltányos nyugdíjat biztosít az aktív időszak keresete után. Evidencia, hogy biztonsággal, a nyugdíjjogviszonyban szereplők észszerű, arányos terhelésével, normális államháztartási kereteken belül finanszírozható legyen. Hangsúlyozom, állami, társadalombiztosítási nyugdíjról beszélek. A nyugdíjrendszer egyes elemeinek változtatásával azonban nem szabad sokáig várni. Ilyen a nyugdíjjárulék-plafon visszaállítása, a megállapítás szabályainak finomítása, az öregségi nyugdíjkorhatár rugalmassá tétele szigorú feltételek mellett, a rokkantügy rendezése, valamint az indexálási módszer és eljárás átgondolása. A szociális hozzájárulási adó további csökkentését is újragondolnám, hasonlóan Simonovits Andráshoz, aki remek közgazdasági, matematikai összefüggéseket mutatott be.
Ellenzéki pártok és érdekképviseletek az utóbbi időben több javaslattal is előálltak. Ezek mennyire reálisak? Várható, hogy a regnáló hatalom bármilyen, akár észszerű tervet, elképzelést elfogad a nyugdíjasok érdekében?
A válaszom rövid: sajnos nem. Az elmúlt években a nyugdíjas-érdekképviseleteket meg sem hallgatják, ha pedig mégis, akkor az pusztán formaság. Az ellenzéki pártok javaslatait, amelyeket általában aktuális módosításokhoz nyújtanak be, simán, érvek nélkül, már bizottsági szinten leszavazzák. Képviselőik szakmai tárgyú felvetéseire, reális javaslataira csak kioktatás, politikai visszamutogatás a válasz. Sajnos süket fülekre találnak a nyugdíjszakmához, annak meghatározott területéhez értő szakemberek felhívásai is. Pedig lenne megfontolásra, megvitatásra érdemes javaslat, hiszen közös ügyünkről van szó. Ami a javaslatokat illeti, azok többsége szakmailag kezelhető, vannak azonos értéket mutató felvetések is, sőt olyan is, amelynek megvalósítása szakmailag kifejezetten támogatható. Természetesen akadnak ötletszintű vagy elvétve ugyan, de szakmailag irreális javaslatok is. A lényeg azonban a vita, az érvelés, egymás tisztelete lenne. A 2010 utáni jogalkotási korlátok, valamint a kialakult politikai klíma miatt nagyon nehéz még az észszerű, kisebb kihatású javaslatokról is beszélgetni, mert egyelőre érdemi érvek nélkül, csípőből visszavernek mindent. Ez a társadalmi együttműködés szempontjából kifejezetten káros.
Akkor nincs más hátra, mindannyian olvasgassák a nyugdíjasoknak készült új propagandaújságot, amelyet postán mindenki megkapott?
Nem hittem a szememnek, amikor kézbe vettem, mert silány a minőség és a tartalom. Bár a nyugdíjasoknak készült, de nem nekik szól. Ez gyakorlatilag egy bulvárlap szintje. A kispénzű nyugdíjasok ugyanis az ismert körülmények miatt nem tanácsot, hanem kalácsot vártak. (Igaz, a tanácsok többsége sem nekik szól.) A kiadvány, amelynek a címe Jókor, igen rosszkor jelent meg. A szerkesztői tévednek, ha azt hiszik, hogy még mindig érvényes Mark Twain mondása: „Könnyebb az embereket hülyíteni, mint meggyőzni arról, hogy hülyítik őket”. Úgy látom, a kormány nem teszi zsebre a nyugdíjasok reagálását, kivéve persze az Idősügyi Tanács nyugdíjas tagjait. Ilyen kiadványhoz én nem adtam volna a nevemet, pláne nem pénzt.
Sebes György
168ora.hu