Máris beterjesztette a 2021. évi költségvetést Varga Mihály pénzügyminiszter, pedig Orbán Viktor szerint is előfordulhat, hogy még hozzá kell nyúlni a jövőben. De azért nyújtják be, immár hatodik éve tavasszal – mondta Varga Mihály –, hogy „ne adjuk fel azt az előnyt, amit a kormány terveinek korai megismerése jelent”.
Aztán elismerte, jó esély van rá, hogy a most megtervezett büdzsé számai sem fognak teljesülni.
De mik is ezek a számok?


A kormány 4,8 százalékos növekedéssel számol 2020-hoz képest, az infláció 3 százalék körüli lehet, 2,9 százalékos hiány, ami az unión belül továbbra is alacsonynak számít,
hiszen az uniós 3 százalékos limit alatt van.

Varga Mihály átnyújtja a 2021. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak 2020. május 26-án (Fotó: Koszticsák Szilárd / mti.hu) 


A kormány 270 milliárd forint szabadon felhasználható tartalékot tervezett. Az Egészségbiztosítási és Járvány elleni Védekezési Alapban (összevonták a két alapot) 2935 milliárd forint áll rendelkezésre, és megmarad a szintén a járvány miatt létrehozott gazdaságvédelmi alap, ami 2550 milliárdot jelent.

Ennyit kapnak a főbb területek:
- Oktatás: 2229 milliárd forint, ami 80 milliárddal több, mint tavaly
- Egészségügy: 2245 milliárd forint, ami 186 milliárddal több
- Nyugellátások: 3090 milliárd forint, ami 325 milliárddal több
- Gyermekes családok támogatása: 2295 milliárd
- Sport: 312 milliárd

Mindezen belül az állam ennyit tervez költeni:
- honvédelemre 706 milliárd forintot, ez 150-nel lenne több, mint tavaly, de
- rendvédelem és közbiztonság kapna még 975 milliárdot
- az oktatás 2588 milliárdot
- az egészségügy 3755 milliárd, ez bő 300 millióval lenne több, mint tavaly
- a társadalombiztosítás 7525 milliárdot és
- a szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek 1231 milliárdot.
Varga kiemelte, hogy bizonytalan még, hogy alakulnak az adóbevételek, de valamivel kevesebb lehet, mint 2020-ban, 14 ezer 552,3 milliárd az előző év 14 ezer 522,9 milliárdjához képest. 6,6 ezer milliárd a fogyasztáshoz kapcsolt adókból várható, ez a remélt legtöbb bevétel, vállalkozásoktól 1,78 ezer milliárd jöhet, a lakosság 3 ezer milliárdot adhat a közösbe még.

És mi lesz még?
- Lesz 3 százalékos nyugdíjemelés, mert ekkora inflációt vár a kormány, ez összesen 77 milliárdot jelentene.
- 87 milliárdot vár a kormány a gépjárműadóból, az önkormányzatok eddigi legfontosabb bevételéből, ez ugyanis teljes egészében átkerül a járvány elleni alapba, a helyhatóságok tehát jövőre lemondhatnak róla.
- Kap 500 millió forintot idén is a külhoni és diaszpórában élő magyarság hitéleti tevékenységre.
„Még nem vagyunk túl a járványveszélyen, biztosabban tudnánk tervezni, ha már túl lennénk rajta”, fogalmazott Varga, aki nem győzte hangsúlyozni, rengeteg még a bizonytalanság. A javaslat általános vitája június 9-én kezdődik, a zárószavazás július 3-án, a nyári szünet előtt történhet.

forrás: mti.hu / 168ora.hu

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk