A 13. havi nyugdíjjal együtt pedig majdnem 6 százalékkal.

Az idei 2,8 százalék után jövőre 3 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak. A kormány ugyanis ekkora inflációval számol 2021-re a nemrég elkészült konvergenciaprogram szerint - találtuk meg a kötetben. Márpedig a járandóság növelését az infláció szerint állapítják meg.

A dokumentum nem sok információt árul el a jövő évi infláció lehetséges mértékéről, miközben más makroadatokról - például a GDP-ről - bővebb információval szolgál. Az árak változását valóban nagyon nehéz előrejelzeni, a kereslet, de a kínálat alakulását sem lehet megbízhatóan megítélni.

Induljunk ki 3 százalékból
Ám találtunk egy bekezdést a jelentésben, amely kapaszkodóul szolgálhat a kormányzat nyugdíjemelési terveit illetően.

Erről a bekezdésről van szó (a 20. oldal alján):

Összességében a külső és a belső tényezők egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy a fogyasztói árak növekedése 2020-ban lassulhat, így az év első hónapjaiban látott erőteljes drágulás ellenére az év egészében 2,8% lehet az infláció mértéke. Ezt követően azonban az egyszeri áremelkedést okozó tényezők bázisba épülésével az infláció mérsékelten emelkedhet. Ennek hatására 2021-től az MNB középtávú céljának megfelelően 3% lehet az általános áremelkedés üteme.

Ez alapján tehát, a hatályos jogszabálynak megfelelően a nyugdíjak 3 százalékkal emelkedhetnek jövő januárban, az idei 2,8 százalék után. Fontos azonban újra hangsúlyozni az előrejelzésekben rejlő bizonytalanságot, így nem kizárt, hogy a konvergenciaprogram uniós benyújtása óta is változhatott a kormány álláspontja ebben a kérdésben.

Amiből lehet 6 százalék is
Egy biztos, ez a a legfrissebb kormányzati publikáció, amelyből ki lehet indulni.

Idén közel 140 ezer forintra emelkedett az átlagnyugdíj, az év eleji 2,8 százalékos emelést követően. Amennyiben további 3 százalékkal emelkedik a nyugdíj 2021-ben, akkor már csaknem 143 ezer forint lehet a havi összeg. Ehhez jön még hozzá a 13. havi nyugdíj első adagja, egy heti pénz, amivel együtt februárban több mint 178 ezer forint érkezik majd az átlagnyugdíjban részesülők számláira. Ha az egy heti többletpénzt havi szintre bontjuk le és beszámítjuk a nyugdíjakba, akkor 146 ezer forint jön ki. Ez pedig már majdnem 6 százalékos emelésnek felel meg.

Ez így már impozánsabb, de kérdés, ez mire lesz elég. Az árak ugyanis más-más ütemben emelkednek a termékek és szolgáltatások csoportjai szerint. A nyugdíjasok fogyasztói kosarában jelentősebb súlyú élelmiszereknél - mint azt megírtuk - idén áprilisban 8,7 százalékos inflációt mértek, miközben a főadat 2,4 százalék lett.

A nyugdíjasokat négy hónap átlagában 4,1 százalékos infláció sújtotta (a "rendes" infláció ebben az időszakban 3,9 százalék volt), miközben a járandóságuk 2,8 százalékkal emelkedett. Ha nem lesz változás a folyamatokban, akkor idén novemberben jogosultak lesznek a kiegészítésre.

A jegybank szerint ugyan az előttünk álló időszakban mérsékeltebb áremelkedés várható, és a kormány sem változtatott idei, 2,8 százalékos előrejelzésén, de mint a fentiekből kiderül, a nyugdíjasok költéseit elsősorban nem az üzemanyagárak (áprilisban tapasztalt) esése befolyásolja. A nyugdíjak kiegészítését pedig a nyugdíjas infláció szerint számolják ki.

Néhány napon belül talán már okosabbak leszünk a kormány terveit illetően, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfót tart, amelyen a 2021-es költségvetés biztosan napirendre kerül. Varga Mihály pénzügyminiszter e heti közlése szerint ugyanis elkészült a büdzsé tervezete. A kormány a szerdai ülésén már tárgyalta is, majd a terveknek megfelelően a parlament még a tavaszi ülésszak során elfogadja a költségvetést.

Az eseményen az is kiderülhet, hogy a kormány továbbra is ragaszkodik-e az infláció szerinti emeléshez, vagy nyitottságot mutat a béreket is figyelembe vevő modell iránt. Utóbbit egyre többen sürgetik, mert a nyugdíjasok leszakadása egyre nagyobb a bérből élők jövedelméhez képest. A konvergenciaprogramban ugyan a bérekről is csak szűkszavúan ejtenek szót, de igazodási pont lehet, hogy a munkavállalói jövedelmek 2021-ben 7,6 százalékkal emelkedhetnek, miközben a nyugdíjak ennél szerényebb mértékben, vagyis az olló tovább nyílhat.

A 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése ellenben egy erős érvet szolgáltathat ebben a vitában a kormánynak a jelenlegi modell megtartása mellett, amennyiben arról a nyugdíjemelés részeként kommunikál.

 


Baka F. Zoltán
mfor.hu

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk