A vártnál is több pénzt kapnak a nyugdíjasok novemberben – derült ki a szerda éjjel megjelent Magyar Közlönyben közzétett rendeletből. E szerint 2021 november 1-jétől – 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – hivatalból 1,2 százalékkal kell emelni több mint kéttucatnyi juttatás havi összegét, köztük az öregségi nyugdíjat és az özvegyi nyugdíjat is.


Ez pedig jóval több, mint amire eddig számítani lehetett, hiszen a legtöbb szakértő eddig úgy számolt, hogy az első nyolc havi éves infláció – amely 4,3 százalék volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint – és a 2021-ben már végrehajtott nyugdíjemelés (3,6 százalék) különbözete lesz a kompenzáció, azaz 0,7 százalék.

Ehelyett a kormány a jelek szerint jóval magasabb – még a Magyar Nemzeti Bank által várt 4,7 százalékos éves inflációnál is nagyobb –, 4,8 százalékos áremelkedéssel számol 2021-re. Ennek megfelelően pedig a korábban számolt korrekciós összegnél számottevően nagyobb kompenzációt kapnak az idősek.

A Világgazdaság által korábban számolt, 8,575 százalékos kompenzáció helyett így – az első tíz hónapra számolva – az októberi nyugdíj összegének 12,3 százalékával egyenértékű egyszeri juttatás érkezik majd novemberben a számlákra, miközben maga a novemberi nyugdíj már 1,2 százalékkal emelt mértékben érkezik, ahogy onnantól kezdve a továbbiak is.

„Sokkal méltányosabb volt a kormány, hiszen nem volt arra kötelezve, hogy a 4,3 százalék helyett 4,8 százalékos inflációval számoljon. Az új számítások alapján így egy átlagnyugdíjas, aki 150 ezer forintot kapott októberben, novemberben 151 800 forintos nyugdíjat kap, plusz az első tíz hónapra járó kompenzációt, azaz az ő esetében 18 450 forintot, valamint az egységesen járó 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot. Így egy átlagnyugdíjas novemberben összesen 250 250 forintot kap kézhez” – emelte ki a VG-nek Farkas András nyugdíjszakértő, aki lapunknak már korábban is előrevetítette, hogy a vártnál nagyobb összeg érkezhet a számlákra kompenzációként.

„Nem csak ebben mutatkozik meg a kormány bőkezűsége, várhatóan a jövő évi nyugdíjakat is nagyobb mértékben emelik majd. A jövő évi költségvetési törvény 3 százalékos éves inflációval számol, de valószínűleg ennél jövőre is jóval nagyobb lesz a drágulás. Ennek alapján 2022. január 1-jétől nem 3 százalékkal, hanem inkább valahol 3,6 százalék körüli mértékkel emelkedhetnek majd a nyugdíjak”

– tette hozzá Farkas András, hozzáfűzve, hogy a nyugdíjemelések a költségvetésben is meglátszanak majd, 1 százaléknyi emelés ugyanis nagyjából 39 milliárd forintnyi kiadást jelent az államnak, de ez a pénz az idősek zsebébe kerül.


A nyugdíjemelésekről és a kompenzációról szóló rendelet mellett egy másik is megjelent a szerda éjjeli közlönyben, a nyugdíjprémiumokról szóló határozat. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi szavai szerint a kiugró gazdasági teljesítménynek köszönhetően egységesen 80 ezer forint lesz a prémium, és azt mindenki megkapja.

Az erről szóló rendelet felsorolja azokat, akik a korábbi rendelkezés alapján vagy nem kaptak volna nyugdíjprémiumot, vagy pedig a havi nyugdíjuk nem érte volna el azt az összeget, a 80 ezer forintot, hogy megkapják a maximális juttatást. A kormányfő korábbi rádióinterjújában azt mondta, nagyjából 435 ezer ember nem kapta volna meg a maximális prémiumot, miattuk is kellett megalkotni a rendeletet, amelyben arra is hoztak kitételt, mi van, ha az utalásig elhuny a jogosult.

„Ha a nyugdíjprémiumra jogosult személy 2021 novemberében meghal, a nyugdíjprémium a nyugellátásokra vonatkozó szabályok szerint, kérelemre vehető fel” – olvasható a Magyar Közlönyben.

Ferentzi András
vg.hu

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk