Novemberben szinte biztosan várható nyugdíjemelési korrekció, de a mértéke csak szeptember elején válhat ismertté. Vajon képes-e a nyugdíjemelés jelenlegi rendszere a nyugdíjasokat érintő méltánytalanságok orvoslására?

Általános infláció vagy nyugdíjas infláció?

A KSH idén (talán az én nyílt levelem hatására is) már közzéteszi a nyugdíjas infláció azon adatát, amely az általános fogyasztóiár-index mellett meghatározza, hogy novemberben lesz-e és milyen mértékben kiegészítő nyugdíjemelés.

A kötelező nyugdíjemelés révén 2021. januárban csak 3%-kal, majd a 2021. évi költségvetési törvény módosítását követően az évközi rendkívüli kiegészítő emelés révén további 0,6%-kal, vagyis összesen 3,6%-kal emelkedtek a nyugdíjak.

A novemberi kiegészítő nyugdíjemelés pontos százalékos mértékét a 2021. január-augusztus hónapokban mért tényadatok határozzák meg, az erről szóló gyorstájékoztató szeptember 10. körül jelenik majd meg.

A legutolsó, 2021. augusztus 10-én közzétett gyorsjelentés szerint 2021. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest

> a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2%-kal,
> a nyugdíjas háztartások körében 3,9%-kal emelkedtek.

Ennek alapján novemberben a nyugdíjemelési korrekció egyösszegű, 12x0,6=7,2% mértékű lenne (a havi eltérés a magasabb inflációs mérték, 4,2% és az eddigi idei nyugdíjemelés, 3,6% között 0,6%, ezt kell egész évre vetíteni az egyösszegű emelési különbözet fizetése esetén), de meg kell várni a január-augusztusi tényadatok szerinti jelentést.

A 2021. évi nyugdíjemelések azokra vonatkoznak, akiknek 2021. január 1-je előtt állapítottak meg öregségi nyugdíjat, hozzátartozói ellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, illetve a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt kéttucatnyi egyéb ellátást.

KSH gyorstájékoztató

A KSH inflációs gyorstájékoztatója egy sor egyéb érdekes adatot is tartalmaz, ezek azonban nem befolyásolják a novemberi nyugdíjkorrekció mértékét. Az adatok ismerete azonban mindenki számára ajánlott.

Eszerint 12 hónap alatt, 2020. júliushoz viszonyítva:

> Az élelmiszerek ára 3,1%-kal, ezen belül az étolajé 27,5%-kal (!), a margariné 8,0%-kal, a csirkehúsé 7,7%-kal, a liszté 7,2%-kal, a munkahelyi étkezésé 8,4%-kal, az éttermi étkezésé 6,2%-kal emelkedett.
> A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1%-kal, ezen belül a dohányáruk 18,1%-kal drágultak.
> A tartós fogyasztási cikkekért 3,8%-kal kellett többet fizetni, ezen belül például az új személygépkocsik 7,5%-kal, a szobabútorok 10,7%-kal kerültek többe.
> A járműüzemanyagok ára 19,8%-kal magasabb lett.
> A szolgáltatások 2,9%-kal, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 11,3%-kal, az üdülési szolgáltatások 7,6%-kal drágultak.

A nyugdíjasok ezen adatok tükrében látják úgy, hogy sokkal drágább lett az élet, s ezt a drágulást nem kompenzálja nekik az év eleji 3%-os, majd az évközi rendkívüli plusz 0,6%-os nyugdíjemelés.

Az éves inflációs adat szintén nem befolyásolja a novemberi nyugdíjkorrekció lehetőségét és mértékét, mert itt az adatok az elmúlt 12 hónapra vonatkoznak. Eszerint az első hat hónap tényadatai szerint 4,6% volt az éves infláció mértéke, a tényleges nyugdíjas infláció mértéke azonban ennél kicsit alacsonyabb, 4,2% volt (a nyugdíjasok biztosan nem értenek egyet ezzel az adattal sem, noha ez kicsit magasabb, mint az említett 3,9%).

Nyugdíjemelési korrekció

A nyugdíjak értékének megőrzését a nyugdíjtörvény garantálja, ezért ha a 2021 első nyolc hónapjának tényadatára alapozott várható éves infláció meghaladja majd a 3,6%-ot, akkor azt novemberben kiegészítő nyugdíjemeléssel kell kompenzálnia az államnak.

Ha a január-augusztus között mért tényadatokra alapozott várható nyugdíjas infláció (a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint mért áremelkedés) éves mértéke magasabb lenne, mint az általános fogyasztóiár-növekedés mértéke, akkor a kompenzációt a magasabb mértékű nyugdíjas infláció szerint kell végrehajtani.

Ha a január-augusztus időszakban ténylegesen mért inflációra alapozott várható éves infláció egy százaléknál kisebb mértékben haladná meg a 3,6 százalékot (vagyis 4,6%-nál kisebb lenne), akkor egyösszegű kompenzációra, abban az esetben viszont, ha a várható infláció több, mint egy százalékkal haladná meg a 3,6 százalékot (vagyis 4,6%-nál nagyobb lenne), akkor visszamenőleges nyugdíjemelésre kerülne sor.

Egyösszegű kompenzáció

A két eljárás közötti különbség az, hogy egyösszegű kompenzáció (emelési különbözet) fizetése esetén a novemberi nyugdíjjal együtt a január-december hónapokra járó emeléseket egy összegben fizetik ki, így a decemberi nyugdíj összege nem nő, viszont a következő év januári nyugdíj összegét az emelési különbözet egytizenketted részével meg kell növelni a következő évi rendszeres nyugdíjemelés - amely a 2022-re elfogadott költségvetési törvény szerint (erőteljes tervezési optimizmust tükrözve) ismét csak 3 százalékos lesz - végrehajtása előtt.

Visszamenőleges nyugdíjemelés

A visszamenőleges nyugdíjemelés révén viszont a novemberi nyugdíjjal együtt kifizetnék a január-október hónapokra eső emelési korrekciót, majd a novemberi és a decemberi nyugdíj már az emelt összegben érkezne.

A nyugdíjtörvény szerint ha a január-augusztus között mért tényadatokra alapozott várható nyugdíjas infláció (a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint mért áremelkedés) éves mértéke magasabb lenne, mint az ugyanebben az időszakban mért általános fogyasztóiár-növekedés mértéke, akkor a kompenzációt a magasabb mértékű nyugdíjas infláció szerint kell végrehajtani, feltéve, hogy bármelyik index meghaladja a tárgyév januárjában végrehajtott rendszeres (inflációs) nyugdíjemelés (és idén az ehhez adódó rendkívüli évközi nyugdíjemelés együttes) mértékét.

Miben más a nyugdíjas infláció?

Miután a korrekciót akkor is végre kell hajtani novemberben, ha az általános fogyasztóiár-növekedés mértéke ugyan nem haladná meg (vagy kisebb mértékben haladná meg) a 3,6 százalékot, de a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint mért áremelkedés mértéke meghaladná (vagy nagyobb mértékben haladná meg) a 3,6%-ot, fontos ismerni, hogy miben tér el a nyugdíjas infláció mérése az általános fogyasztóiár-változás mérésétől.

A nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztóár-index – csakúgy, mint a fogyasztóiár-index - országos átlagos mutatóként értelmezhető, számítása során a termékek és szolgáltatások köréből a KSH elhagyja a speciális, tényleges fogyasztáshoz nem köthető tételeket, azaz az ún. imputált lakbért (ez 2012-től pedig már eleve nem része a fogyasztóiár-indexnek) és a gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tételeket. Az utóbbiak közé tartoznak az olyan fogyasztási cikkek és szolgáltatások, mint az iskolai, óvodai, bölcsődei étkezés, a gyermekruházat, a tankönyv, tanszer, írószer, az oktatási szolgáltatás.

2021-ben a nyugdíjas fogyasztóiár-index számításához a 2019. évi nyugdíjas fogyasztási szerkezetet használják, amiben - hasonlóan a lakosság egészére vonatkozó súlyarányok számításához - figyelembe veszik a 2020 első három negyedévének már rendelkezésre álló előzetes nemzetiszámla-adatait is.

A KSH 2021-ben a nyugdíjas fogyasztóiár-index számításához tehát a 2019. évi nyugdíjas fogyasztási szerkezetet használja - ez a kétéves csúszás kevéssé érthető, hiszen ma már minden számlázási adat online befut a NAV részére, így akár percrekész adatokat is használhatnának a statisztikai elemzéshez.

Az eljárás aggályos lehet a pandémia tükrében is, hiszen a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzet fennállása idején a nyugdíjas fogyasztási szerkezet gyökeresen megváltozhatott a pandémia előtti állapotokhoz képest.

Mindenesetre az egyes fogyasztási kiadások figyelembe vett megoszlása és súlya a nyugdíjas árindex meghatározása során 2021-ben a következő:

A nyugdíjasok szempontjából kitüntetett csoport, vagyis a gyógyszerek, gyógyáruk részaránya az általános fogyasztóiár-indexben 2,7%, míg a nyugdíjasok kiadási szerkezetében 5,8%. Emellett a nyugdíjas kosárban az élelmiszerek és a háztartási energia részaránya néhány százalékponttal magasabb, míg a szeszes italok, dohányáruk, ruházkodási cikkek, tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások aránya valamivel kisebb, mint az általános fogyasztóiár-indexben.

A nyugdíjemelés káros mellékhatásainak lehetséges kezelése: vegyes, sávos, megállapítási évjárat szerinti komplex emelés

A hivatalos statisztika által mért infláció a nyugdíjasok személyes tapasztalata szerint persze mindig elmarad az általuk ténylegesen érzékelt árnövekedéstől, hiszen a statisztikai átlagban nem kiugró, de a mindennapi bevásárlások során annál fájóbb tétel egyes idényzöldségek, gyümölcsök, húsáruk, pékáruk, étolaj, margarin, tojás akár tíz-húsz százalékot is meghaladó mértékű éves árrobbanása.

Az inflációhoz kötött, egységes százalékos mértékben meghatározott nyugdíjemelés nem csak a nyugdíjasok szubjektív megítélése szerint képtelen megakadályozni a nyugdíjasok relatív elszegényedését és a nyugdíjrendszer méltánytalanságainak halmozódását.

A magyar nyugdíjrendszerben a nyugdíjak rendszeres éves emelése egyrészt csak az előrejelzett éves infláció mértékétől függ, másrészt az emelés egységes százalékos mértékben van meghatározva, amelynek két kikerülhetetlen és ártalmas következménye van.

Az egyik káros következmény, hogy a nyugdíjak relatív vásárlóereje folyamatosan, drámai gyorsasággal leszakad a keresetek vásárlóerejéhez képest. Ezt az okozza, hogy a nyugdíjemelés kizárólag az infláció mértékéhez igazodik, amelynél sokkal nagyobb mértékű (háromszor-négyszer nagyobb) a nemzetgazdasági nettó átlagkereset növekedése.

A másik káros következmény, hogy a nyugdíjas társadalom tagjai is mindinkább elszakadnak egymástól - a szegény nyugdíjas még szegényebb, a gazdag nyugdíjas még gazdagabb lesz. Ezt az okozza, hogy a nyugdíjemelés mértéke ugyanaz a százalék minden nyugdíjösszegre. Ráadásul ezt a szétszakító hatást fölturbózza a 13. havi nyugdíj, hiszen minden érintett a saját havi nyugdíjával egyező összegben kapja a plusz juttatást, felső korlát nélkül.

Ezek a hatások drámai mértékben, évről-évre fölerősítik a magyar nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalanságát, amely annak a következménye, hogy a nyugdíjak alapjául szolgáló nettó havi életpálya átlagkereset összegét olyan valorizációs szorzókkal kell számítani, amelyekkel a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nemzetgazdasági nettó átlagkereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta elért éves keresetek nettósított összegét.

Ez az egyszeri kiigazítás azért okoz rendkívüli méltánytalanságot, mert a nyugdíj összege így indokolatlanul nagymértékben függhet a nyugdíjmegállapítás évétől.

Ha az országos nettó átlagkeresetek, és velük azonos mértékben a valorizációs szorzók erőteljesen emelkednek - ez történik például 2016 óta folyamatosan -, akkor hasonló életpályát befutó emberek nyugdíja fájdalmas mértékben kisebb lesz, ha korábban mentek nyugdíjba, vagyis olyan évben, amelyben a nettó országos átlagkereset kisebb volt.

A méltánytalanság tisztábban látszik egy példa tükrében. Ha két ember ugyanolyan életpályát befutva (nagyjából azonos járulékalapok, azonos hosszúságú szolgálati idő alapján) nyugdíjat igényel, de az egyikük 2016-ban, a másikuk 2021-ben teszi ezt meg, akkor a 2016-os nyugdíjigénylő nyugdíjánál akár 70%-kal nagyobb lehet a 2021-ben megállapított nyugdíj - kizárólag amiatt, hogy a valorizációs szorzók gyors növekedése miatt a 2021-es nyugdíjigénylő nettó életpálya átlagkeresete ennyivel többet ér a nyugdíjszámítás során.

A folyamat évről-évre ismétlődik, így a nyugdíjasok - Schuszter György plasztikus megfogalmazása szerint - "lemaradás-gyűjtögetőkké" válnak. Összességében minden nyugdíjas a relatív elszegényedés évről-évre növekvő meredekségű csúszdáján siklik egyre lejjebb, egymástól is mindinkább elszakadva.

Forrás: Farkas András nyugdíjguru

Kézenfekvőnek tűnik, hogy a vegyes indexálás valamely verziójával lehet orvosolni a problémát. Ez esetben a nyugdíjemelés nem csak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér - vagy a nemzetgazdaság (GDP) - növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve. A vegyes indexálás azonban csak a nyugdíjasok relatív elszegényedésének ütemét mérsékelhetné, viszont sem a szolidaritási elv gyengüléséből fakadó fájdalmakat, sem az egyes nyugdíjmegállapítási évjáratokkal szembeni méltánytalanságot nem enyhíthetné.

Minden modern nyugdíjrendszer működését lényegében két alapelv vezérli: egyrészt az ekvivalencia elve, vagyis az a biztosítási értékrend, hogy a befizetett járulékoknak egyensúlyban kell lenniük a kifizetett járadékokkal, másrészt a szolidaritás elve, vagyis az a szabályozott pénzügyi újraelosztásban megnyilvánuló értékrend, hogy a nyugdíjrendszernek tompítania kell a társadalmi különbségeket időskorban, de legalább törekednie kell arra, hogy ne növelje ezeket a különbségeket.

A magyar nyugdíjrendszerben a biztosítási alapelv erőteljesen, a szolidaritási elv harmatgyengén érvényesül.

A nyugdíjak rendszeres emelésének jelenlegi inflációhoz kötött módszerét ezért úgy érdemes átalakítani (ha a nyugdíjas társadalom nyugtalansága egyszer eléri a politikai cselekvés ingerküszöbét), hogy az összes méltánytalansági összetevőt képes legyen kezelni.

A vegyes indexálásra azért van szükség, hogy az aktív keresők jövedelme vásárlóerejének növekedéséhez képest mérsékelje a nyugdíjak vásárlóerejének leszakadását. E tekintetben különös jelentőséggel bírhat a 13. havi nyugdíj. Ha a 13. havi nyugdíj visszaépítését éves szinten vesszük figyelembe, akkor egy havi plusz nyugdíj 8 százalékos éves plusz nyugdíjnöveléssel ér fel - ezzel lényegében megvalósul egyfajta vegyes indexálás, csak más köntösben. Egy nyugdíjasnak feltehetően teljesen mindegy, milyen jogcímen kap plusz ellátást, ha az elegendő mértékben képes ellensúlyozni vagy legalább érzékelhetően lassítani a relatív elszegényedését.

A 13. havi nyugdíj visszaépítése azonban az idei 77 milliárd forint után 2022-ben már 160 milliárd forintba, 2023-ban valószínűleg 240 milliárd forintba, 2024-től pedig minden évben 320-330 milliárd forintba kerül majd, így a nyugdíjkassza finanszírozása rendkívüli kihívásokkal nézhet szembe már az elkövetkező években is. Ezért nyilvánvalóan fennáll a kockázata annak, hogy elődjéhez hasonlóan ez a 13. havi nyugdíj is áldozatul eshet a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáért zajló szakadatlan küzdelemben. Emiatt is célszerű a vegyes indexálás valamely verziójának törvénybe iktatása a nyugdíjak rendszeres emelése című törvényi fejezetben.

A vegyes indexálás azonban önmagában nem segíti a nyugdíjas társadalom belső feszültségeinek enyhítését, sőt, tovább növeli azokat. Bármely vegyes nyugdíjnövelési metódusnak ki kell egészülnie két kiegészítő módszerrel: a sávos emelés, illetve a nyugdíjmegállapítási évjárat szerinti emelés rendszerével.

A magyar nyugdíjrendszer természetesen elsősorban munkanyugdíj-rendszer, vagyis a nyugdíj összege attól függ, hogy mennyi szolgálati időt szereztünk és mennyi járulékot fizettünk aktív életünk során. Akik azonban erre bármely okból csak minimális mértékben voltak képesek, a munkanyugdíj elve alapján lassú éhhalálra számíthatnának - itt lép be a nyugdíjrendszer biztosítási elve mellett a másik vezérlő elv, a társadalmi szolidaritás. Ennek jegyében a kis összegű nyugdíjakat akár a nagyobb összegű nyugdíjak emelése terhére (vagy a 13. havi nyugdíj visszaépítésével okafogyottá vált nyugdíjprémiumra évente félretett 50-70 milliárd forint átirányításával) nagyobb arányban kell emelni.

A nagyobb összegű nyugdíjak mérsékeltebb emelésének további pénzügyi indokoltságát erősítheti az az összefüggés, hogy a magasabb nyugdíjjal rendelkezők jellemzően tovább élnek, mint akinek kisebb összegű a nyugdíja, így ha nincs szolidaritási újraelosztási elem az emelésben, akkor nagyobb terhelést eredményez a nyugdíjrendszerben a magasabb összegű nyugdíjak azonos mértékű emelése - vagyis a jövedelemtranszfer nem a gazdagoktól a szegények felé, hanem éppen fordítva, a szegényektől a gazdagok felé áramlik.

Az osztrákok pontosan e megfontolások miatt találták ki a sávos emelést, ráadául az egyes sávokban hol százalékos mértékben, hol meghatározott összegben emelnek. Az osztrák nyugdíjnövelés mértéke a tárgyévi referencia-értéktől, az ennek alapján meghatározott növelési százaléktól vagy euró-összegtől, valamint a nyugdíj összegétől (a sávoktól) függ. A referencia-érték számítását törvény határozza meg, alapjában az előző év augusztusa és a tárgyév júliusa közötti hónapokban mért átlagos fogyasztói árnövekedés mértékétől függ. A referencia-értékre alapozva legkésőbb minden év november 30-áig rendeletben határozzák meg a nyugdíjemelés százalékos vagy euró-összegben megadott, sávhatároktól függő mértékét. Az osztrák rendszerben erős a szolidaritási elv, miközben nem sérül a biztosítási elv sem, pedig összességében ők is csak az infláció mértékében emelnek.

Magyarországon azonban még a sávos emelés bevezetése sem lenne elég a nyugdíjemelés méltányos új rendszeréhez, ha az nem egészülne ki a nyugdíjmegállapítási évjáratokat is figyelembe vevő eljárásrenddel. Nem ismeretlen az ilyen típusú emelési korrekció az új évezred magyar nyugdíjtörténetében sem, hiszen az 1998. január 1-jén hatályba lépett új nyugdíjtörvény megállapítási és emelési rendelkezéseinek káros mellékhatásait már 2005-ben orvosolni kellett a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről szóló törvénnyel, amelynek fő célja az volt, hogy mérséklődjenek a nyugdíjak összegeiben a nyugdíjazás éve szerinti eltérések. Ha a rendszeres nyugdíjemelés meghatározó tényezői között szerepel a nyugdíjmegállapítás éve is, akkor a valorizáció révén beépített elsődleges méltánytalanság következményei évenkénti lépésekben enyhíthetőek.

A rendszeres nyugdíjemelésre vonatkozó jelenlegi rendelkezések mind szükségesebb átalakítása a fentiek fényében rendkívül komplex feladat, amely nem intézhető el a vegyes indexálás varázsfogalmának lebegtetésével.

A legfontosabb jogszabályok

A sok félreértés miatt célszerű pontosan megismerni a nyugdíjak évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó hatályos rendelkezéseket, amelyeket a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, vagyis a nyugdíjtörvény 62.§-a tartalmaz:

(1) A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni.
(2) A tárgyévi tervezett fogyasztói árnövekedést a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.
(3) Ha a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az (1) bekezdés szerinti mértéket, akkor november hónapban - január 1-jére visszamenőleges hatállyal - kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.
(4) A (3) bekezdés szerinti nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének - a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott - várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét.
(5) Egyösszegű kifizetés esetén a következő év januárjában a nyugellátás összegét - az (1) bekezdés szerinti emelés végrehajtását megelőzően - meg kell emelni az egyösszegű kifizetés összegének alapjául szolgáló, kormányrendeletben meghatározott százalékos mérték egytizenketted részével.
(6) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a tényleges, illetőleg a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges feltételek megléte esetén további kiegészítő intézkedéseket tegyen.
(7) Jogszabály elrendelheti más pénzbeli ellátás e § szerinti emelését.

Farkas András, NyugdíjGuru News