A magyar nyugdíjasok nem lehetnek kárvallottjai a koronavírus okozta globális válságnak, ha az éves infláció magasabb lesz 3.6 százaléknál, és jelenleg ez a legfrissebb számítások szerint igen valószínűnek tűnik, akkor novemberben újabb nyugdíjemelés és visszamenőleges kifizetés következik, többek közt erről is beszélt az Origónak adott interjújában Varga Mihály.
A pénzügyminiszter közölte, a nyugdíjak szempontjából különleges volt az idei esztendő. Mint mondta, év elején háromszázalékos nyugdíjemelés volt, ám az infláció nem várt módon megugrott, így a kormány az év közepén különleges, szokatlan lépésre szánta rá magát.
Júniusban évközi nyugdíjemelést hajtottunk végre: a juttatásokat megemeltük, a 0,6 százalékos növelést pedig az év elejére visszamenőleg egy összegben kifizettük a jogosultaknak
– fogalmazott.
Varga Mihály közölte, nem az áfa és a kormány miatt drágulnak bizonyos termékek. Elmondása szerint a koronavírus miatti leállások után most indítják újra a gazdaságokat szerte a világban, a kínálat azonban több esetben ezzel nem tud lépést tartani, emiatt bizonyos árucikkekből, alapanyagokból átmeneti hiány alakul ki.
Mint mondta, a globális újraindítás hatalmas mennyiségű energiát igényel, a kereslet az energiahordozók terén is drágulást okoz, ami sok termék árában azonnal megmutatkozik.
Árfelhajtó hatásúak a globális kereskedelmi konfliktusok is, például az olyanok, mint amilyen most Kanada és az Egyesült Államok között alakult ki egyes faanyagok kapcsán. E nézeteltérés is jelentősen befolyásolta a világ- és európai piacokon a faáruk árát. A mezőgazdasági termékek esetében pedig az időjárás is meghatározó: a tavaszi fagyok miatt emelkedik most idehaza egyes gyümölcsök, zöldségek ára
– magyarázta.
A pénzügyminiszter hozzátette, a legújabb adatok arra engednek következtetni, hogy a második negyedévben 14 százaléknál is nagyobb lehet a magyar gazdaság növekedése, egész évben pedig 6,5 százalékkal bővülhet a GDP. Jövőre újabb 5,3 százalékos növekedéssel számolnak, vagyis szerinte a hazai gazdaság másfél év alatt ledolgozhatja azt a veszteséget, amit a koronavírus-válság miatt szenvedett el.
forrás: origó.hu