A törvényjavaslat a nyugdíjkassza tekintetében is jelentős változásokat tartalmaz.
A kormány benyújtotta a Parlamentnek a 2021. évi központi költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A tervezet szerint az infláció egész évre várható mértéke nem az eredeti törvényben szereplő három százalék, hanem 3,6 százalék, ennek alapján – először az utóbbi évtizedek nyugdíjemelési gyakorlatában – már év közben is nyugdíjemelési kiigazítás várható.
Ha az infláció tényleges mértéke a 3,6 százalékot is meghaladná, akkor novemberben újabb nyugdíjemelési korrekcióra is sor kerül, vagyis idén a januári nyugdíjemelést kétszer is korrigálhatják.
Korrekciók
A módosító javaslat indoklása szerint „2021. januárjától 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások. A jelenlegi prognózisok alapján ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható 2021 egészében. Az érintettek már év közben kiegészítő ellátás-emelésben részesülnek. Amennyiben ezen értéket is meghaladná a tényleges infláció, úgy a különbözetet – a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek megfelelően – a kormány november hónapban januárra visszamenőleg is kifizeti.”
Az évközbeni kiegészítő nyugdíjemelés mértéke januárra visszamenően a havi nyugellátás 0,6 százaléka lesz, ami a 150 ezer forintos átlagnyugdíjra vetítve havi 900 forint. A visszamenőleges nyugdíjemelési korrekcióra feltehetően júniusban kerül sor, ez esetben a január-május hónapokra járó emelési különbözetet egyösszegben a júniusban már emelt összegben érkező nyugdíj mellé utalják.
Abban az esetben, ha az infláció január-augusztus hónapokban mért tényleges értéke meghaladná a 3,6 százalékot, akkor novemberben újabb emelési korrekcióra kerül sor. Ha ez a ténylegesen mért infláció egy százalékpontnál kisebb mértékben haladná meg a 3,6 százalékot, akkor az emelési különbözetet egész évre vonatkozóan egy összegben kell a novemberi nyugdíj mellé kifizetni – vagyis ekkor a nyugdíj tényleges összege sem novemberben, sem decemberben nem lesz magasabb –, viszont a 2022. januárban esedékes éves rendszeres nyugdíjemelés előtt az ellátás összegét meg kell emelni az egész évre vonatkozó emelési különbözet egy hónapra eső részével. Ha az augusztusban mért tényleges infláció mértéke meghaladná a 4,6 százalékot, vagyis legalább egy százalékponttal magasabb lenne a 3,6 százalékos mértéknél, akkor januárra visszamenően újabb pótlólagos nyugdíjemelést kell végrehajtani, amelynek során a január-október hónapokra járó emelési különbözetet a már emelt összegben folyósított novemberi nyugellátás mellé kapják meg az érintettek.
A tényleges infláció mérése során két értéket állapítanak meg: az általános fogyasztói áremelkedés mértékét, valamint a nyugdíjas fogyasztói kosár szerinti infláció mértékét. Ha sor kerül a novemberi pótlólagos nyugdíjemelési kiigazításra, akkor a két érték közül a magasabb értékhez kell igazítani a korrekciót.
Lesz nyugdíjprémium
A módosító javaslat szerint 2021-ben a GDP tervezett növekedése 4,3 százalék, ennek megfelelően idén novemberben lesz nyugdíjprémium. Évi 4,3 százalékos GDP-növekedés esetén a nyugdíjprémium maximális mértéke 16 ezer forint lehet, miután a nyugdíjprémium számítása során a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5%-os törvényi növekedési küszöbérték különbségével, vagyis 4,3 százalékos tényleges növekedés esetén egy 0,8 mértékű szorzóval.
A nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők 2021. februárban a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének első részeként egynegyed havi plusz ellátást kaptak. A visszaépítés második lépése a 2022. februári nyugdíj mellett utalandó, a 2022. januári nyugdíj 50%-ával egyező összegű plusz juttatás lesz. A harmadik lépés a 2023. februári nyugdíj mellett utalandó, a 2023. januári nyugdíj 75%-ával egyező összegű plusz juttatás lesz. Az utolsó lépés a 2024. februári nyugdíj mellett utalandó, a 2024. januári nyugdíj 100%-ával egyező összegű plusz juttatás lesz. Ezt követően, 2025-től a nyugdíjtörvény szerint minden évben jár a teljes 13. havi nyugdíj. Összesen közel 2,6 millió ember számíthat ennek révén minden évben jelentős plusz juttatásra – amíg csak előteremthető lesz az ehhez szükséges évi 320 milliárd forint nagyságrendű plusz bevétel a nyugdíjkasszában.
Jelentős javulás
A 13. havi nyugdíj visszaépítésének folyamata jelentősen javít a nyugdíjasok helyzetén. Ha a lépésenként visszaépülő 13. havi nyugdíj hatását éves tükörben nézzük, vagyis az adott évi plusz juttatást az adott évi nyugdíj 12 havi összegéhez viszonyítjuk, akkor azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag visszaépül a vegyes indexálás révén történő nyugdíjemelés, hiszen minden heti plusz nyugdíj hatása olyan, mintha 2 százalékponttal emelné éves szinten a nyugdíjakat. Vagyis e tekintetben idén az évközi rendkívüli kiegészítő nyugdíjemelés után valójában nem 3,6 százalékkal, hanem 5,6 százalékkal nő a nyugdíj értéke. 2024-től minden évben az akkor esedékes inflációs emelésen felül már további 8% emeléssel egyenértékű a 13. havi nyugdíj.
Farkas András
www.nyugdijguru.hu