Elkészültek a 2021-es nyugdíjak meghatározásához szükséges legfrissebb szorzók - derül ki a friss Magyar Közlönyből.
Egy adott évben nyugdíjba vonulók havi nyugdíjának megállapítása összetett számítással történik, az legfontosabb paraméterek közé tartoznak az egyes évekre megállapított úgynevezett valorizációs szorzók, amelyek az átlagos nettó keresetek alakulásához igazodnak.
A szerda esti Magyar Közlönyben pedig kormányrendeletként megjelent - és péntektől lép hatályba - a legújabb szorzótábla, amely szerint például az 1950-ben szerzett fizetésekre 411,364-es (!) szorzó vonatkozik, az 1980-as kereseteknél pedig 71,294 a szorzó értéke, míg a 2000-esnél 4,83. Majd például a 2010-es nettó bérek esetében ez az érték 2,026. Az öt legutolsó évben pedig: 2015-re 1,655-ös, 2016-ra 1,536-os, a 2017-re 1,36-os, 2018-ra 1,222-es, 2019-re pedig 1,097-es szorzó vonatkozik. A korábbi jogszabályban szereplő szorzók alacsonyabbak voltak - itt is jól látszik tehát a magas nettó kereseti dinamika. Nem csoda, hiszen 2019 volt az utolsó, a koronavírus-járvány és azt követő gazdasági válság előtti utolsó békeév.
A valorizációs szorzókra azért van szükség, mert ezekkel lehet hozzáigazítani a nyugdíjazás előtti évek, évtizedekben szerzett fizetéseket a nyugdíjba vonuláskor kapott keresetekhez. Az érintettek munkával töltött évei alatt nemcsak a béreket meghatározó tényezők változnak, de összegszerűen sem lehet direkt beszámítani a nyugdíjba a régi járandóságot. Például egy 1980-ban szerzett pár ezer forintos havi fizetés ma már nyilvánvalóan kevés lenne.
Minden év elején, így a 2021. január és március közötti időszakban benyújtott nyugdíjigények esetén is, csak nyugdíjelőleget állapítanak meg, hiszen a nyugdíj összegének végleges kiszámításához szükséges valorizációs szorzószámokat a harmadik hónapban teszik közzé - ez történt meg szerda este. A nyugdíj összegét az 1988. január 1-től a nyugdíj megállapítás napjáig elért keresetekből kell meghatározni. Ez az időszak a 2021-es kezdőidőponttal megállapított nyugellátásoknál már harminchárom évi jövedelem figyelembevételét jelenti, azaz az aktív kereső időszak több mint felében elért munkabérek, egyéb jövedelmek már beszámítanak a nyugdíjba.
A valorizálás fő oka, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmek nagy változáson mentek keresztül. Nem lehet egy az egyben beszámítani a nyugellátásba például egy 1998-ban kifizetett munkabért egy 2021-ben elért jövedelemmel. A szintre hozás az úgynevezett valorizációs szorzószámokkal történik, amelyek évente határoznak meg.
Az új nyugdíjvalorizációs szorzók:
A friss valorizációs szorzót Farkas András nyugdíjszakértő még e hónap elején pontosan eltalálta, azt írta ugyanis, hogy 9,7 százalékkal nőhetnek a 2021-es nyugdíj-megállapítások esetén.
A nyugdíj-megállapítás évében hatályos valorizációs szorzókat az adott év márciusában megjelenő kormányrendelet határozza meg. Emiatt a 2021. első negyedévében nyugdíjat igénylők részére a végleges nyugdíjösszegük meghatározására nyitva álló ügyintézési határidő csak 2021. április 15-én jár le, addig csak nyugdíjelőleget állapíthatnak meg a részükre.
A nyugdíjszámítás fő elemei:
> nettósítás,
> valorizálás, azaz szintre hozás,
> degresszió,
> szolgálati idő szerinti mérték.
Az 1950-től minden egyes évre vonatkozó új valorizációs szorzók az itt elérhető kormányrendeletben találhatóak. A nyugdíjszámítás folyamatáról és a valorizációról pedig ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.
forrás: Magyar Közlöny / napi.hu