Szeptember elsejétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárja, hogy a bankok senki hitelkérelmét ne utasítsák el életkora miatt automatikusan. A hagyatéki eljárások esetén követendő banki magatartás is változhat a jegybank követelményei miatt.

illusztráció

Új fogyasztóvédelmi elvárásokat fogalmazott meg az MNB (az erről közzétett tájékoztató itt található). Ennek szellemében szeptember elsejétől a bankoknak kötelező például meghatározniuk, hogy az idősebb ügyfelek miként vehetik igénybe szolgáltatásaikat. A jegybank – többek között – elvárja, hogy az életkort ne tekintsék automatikus elutasítás indokának.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy kortól függetlenül, bármilyen hosszú futamidőre kötelező lenne hitelt adniuk a bankoknak. Az MNB úgy gondolja, hogy a hitelintézeteknek előre meg kell határozniuk azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a szolgáltatásuk idősebb ügyfelek számára is elérhető (például további biztosítékok előírásával).

Az életkor szerinti feltételek egyébként ma sem egységesek. A manapság leginkább kedvelt és ajánlott fogyasztási kölcsönökre meglehetősen változatosak a korhatáros előírások. A K&H és az Unicredit 65, a Budapest Bank 66 évben határozza meg a felső határt. Az OTP viszont 71, a CIB pedig 72 évet ír maximumként elő.

Nem mindegy azonban, hogy az életkori korlát pontosan mire vonatkozik. Az előírás általában az, hogy a hitel futamidejének a végén nem lehet idősebb az ügyfél az előre megadottnál. Akad bank, amely a „túlkorosnak” minősített igénylőket automatikusan eltanácsolja, előfordul a futamidő kurtítása, de esetenként jelenleg is lehet tárgyalni – például fiatalabb adóstárs bevonásával.

A hagyatéki eljárásba is belenyúlnak

Nem titkolható tény, hogy az idősebbek igényei eltérnek a pénzügyek terén a fiatalokétól. Ebbe a körbe sorolható – bár, sajnos tragédia bárkivel történhet –, hogy a nyugdíjas bankszámláknál (amikor ez még általánosan elterjedt volt) szinte természetes volt a haláleseti kedvezményezett díjmentes megadása. Mostanra nem csak a spéci nyugdíjas számlák ritkultak meg alaposan, az ingyenesség is elszállt. Kigyűjtöttük, néhány banknál mennyire kerül, ha valaki gondoskodni akar arról, hogy örököse simábban jusson pénzéhez.

Haláleseti kedvezményezett megadása néhány banknál

Bank Díj (Ft)
CIB 1924
OTP díjmentes (akciósan)
K&H 1756
Raiffeisen 1216
Takarék 1000 (közös néven levő bankszámlánál díjmentes)
MKB 1630

Forrás: azenpenzem.hu gyűjtés

A nyugdíjas házaspárok sokszor, hogy a hátramaradót megkíméljék a macerától, rendelkeznek, vagy közös névre veszik számlájukat. Probléma azonban ilyen esetekben is lehet. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az MNB szeptember 1-jétől elvárja, hogy a bankok honlapjukon tegyék közzé: a náluk lévő pénzügyi hagyaték (várható) örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek – például átvételi díjak, költségek – terhelik majd. A jegybank szerint ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, s az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.

A bankoknak jelezniük kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki. A jegybank szerint követendő gyakorlat, hogy a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után a bank maga vegye fel a kapcsolatot az örökössel (a pénzügyi örökséghez kötődő esetleges további anyagi terhek elkerülésére), ha az 30 napig nem jelentkezik. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig.

azenpenzem.hu

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk