Országos Nyugdíjas Kulturális Találkozó és Népdalköri Fesztivál,

Balatonfüred, 2020. 08. 31- 09.03.

Kedves Nyugdíjas Társak!


A tavaszi nagy múltú, felmenő rendszerű versenyeink, fesztiváljaink megrendezését megakadályozta
a koronavírus-fertőzés okozta helyzet. Most abban bízunk, hogy a NYOSZ legjelentősebb rendezvény-sorozatára – a
Balatoni Randevúra – sort tudunk keríteni, kissé megváltozott körülmények között. Mit jelent ez?
- a rendezvénysorozat tömeges, személyes fizikai kontaktuson alapuló eseményeit töröltük a programból
(szeniortánc találkozó), és a Randevú inkább a kiscsoportos tevékenységekre alakul át. A korábban jelzett és évente
szokásos programok közül a Népdalköri Fesztivált hirdetjük csak meg (dalköreinknek lesz csak minősítés), de a
kulturális találkozó keretében lehetőséget adunk más művészeti ágak, műfajok bemutatkozó műsorainak is.
A jelentkező csoportoktól azt várjuk, hogy nevezzenek a fesztiválra és jönnek el az augusztus 31-én megrendezésre
kerülő programra – célszerű az utazások miatt legalább egy éjszakát ott aludni, illetve lehetőség szerint
személygépkocsival utazni a tömegközlekedés helyett. A programokra szóló nevezési lapok a az oldal alján
 és a NYOSZ tagszervezeteknél szerezhetők be.


Itt hívnánk fel a tisztelt nyugdíjas társak figyelmét, hogy amennyiben a rendezvény időpontjában esetleg ismételt
vészhelyzet állna elő, a befizetett szállásdíjakat visszafizetjük. Továbbá jelezzük azt is, ha rendkívüli intézkedések
lépnek életbe, a fesztivál versenyprogramjai nem lesznek nyilvánosak.
A rendezvényeken való részvétel mindenki számára saját felelősségen alapul.


Ahogy fentebb jeleztük, a Balatoni Randevú kiscsoportos programokat kínál inkább idén. Mivel a hosszabb bezártság
utáni kikívánkozás, közösségi igények, programok iránti érdeklődés jelentősen megnőtt, ezért a rendezvény
előkészületeikor lekötött Kemping szálláshelyekre ürülő programokat kínálunk. Szeretettel várjuk a balatoni
utószezon első napjaiban a Balatonfüredi Kemping mobilházaiban, moteljében a kikapcsolódni vágyó nyugdíjas
társakat, közösségeket.


Amit kínálunk:

Szállás ajánlatok:

NYOSZ-tagoknak Balatonfüred Kemping vízparti mobilházaiban és moteljében augusztus 30-szeptember 4. között egy
napos / egy éjszakás és csomagárakkal:
Egy nap/egy éjszaka tetszőleges napon, idegenforgalmi adóval, ellátás nélkül
- klímás mobilházban kétágyas szobában, vagy 3 ágyas egyterű, felszerelt apartmanban: 7000.- Ft (egyedül egy
kétágyas szobában: 13.000.- Ft)
- klíma nélküli mobilházban kétágyas szobában: 6500.- Ft
- egyterű 4 ágyas motelszobában: 6000.- Ft
Csomag ár: 5 nap, 4 éjszaka - aug. 30-i érkezéssel és szept. 3-i elutazással, idegenforgalmi adóval, ellátás nélkül:
- klímás mobilházban kétágyas szobában: 27.000.- Ft
- 4 ágyas motelszobában: 23.000.-
Nem NYOSZ-tagoknak + 500 Ft/éj.

A leglátogatottabb közvetlen vízparti kemping Balatonfüreden, a történelmi belvárostól és a parti sétánytól 1,5 km-re
található. A város híres mediterrán klímájáról, a gyógyvízzé nyilvánított savanyúvizéről, valamint a "Szőlő és a Bor
Nemzetközi Városa" is.
A kemping változatos szolgáltatásokat nyújt a vendégeknek. Saját strandján homokos partszakasszal várja a
vendégeket, továbbá vízicsúszda, felnőtt és gyerekmedence is hozzájárul a fürdőzés élményéhez. A szabadidő aktív
eltöltésére számos sportolási és szórakozási lehetőség található: vízisípálya, vízi sportszer kölcsönző, strand foci,- és
röplabdapálya, mini golf, kerékpárkölcsönző, gokart, játszóterek.
Napközben és este több étterem és büfé várja gasztronómiai élményekkel vendégeinket. A kempingben több helyen
van kijelölt tűzrakóhely, ahol hangulatos estéket tölthetnek el sütögetés és bográcsozás közben. A kemping területén
és közvetlen mellette élelmiszer boltok találhatók.

Fakultatív program ajánlatok


opcionális, min. 5 fő előzetes jelentkezése alapján: szept. 1-2-3-4 (és/vagy)
- fotós oktatás (3000 Ft/ alkalom)
- élményfestés (3000 Ft/ alkalom)
- hajókirándulás (3000 Ft/ alkalom)
- borkóstoló (3000 Ft/ alkalom)
- tábortűz – ingyenes

 Ebéd = 2000.- Ft/fő                                    Vacsora: 1600.- Ft/fő

A szállás, étkezés és fakultatív programok befizetése a megrendeléssel egy időben legkésőbb július 15-ig!!!

Bankszámla szám: NYOSZ – 11705008-20413882

Információ: fesztivál, szállás, étkezés, egyéb programok: Horváth Istvánné Julika

telefon: 06/30-574-9097 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési határidő:
2020. július 15.

NYOSZ 1074 Budapest Szövetség u. 9. e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

>>> Megkaptuk az Országos Tisztifőorvos állásfoglalását a Balatoni Randevú rendezvényünkről!

 Nevezési lapok: 

>>> Dalköri Fesztivál

>>> Kulturális Találkozó

 

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk