„Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.”

Babits Mihály sorai is a fülünkben csengtek a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség október negyedikén megrendezett, jó hangulatú, szívet, lelket melengető dalostalálkozója után, ahol a szövetséghez tartozó klubokból 14 szólista és 8 együttes mutatkozott be.



A Probojáczné Túri Éva által másfél évtizede életre hívott találkozót Pencz Janka és Komlósdi Sára a kecskeméti Kodály Iskola népi ének és citera szakos növendékei bodrogszentesi dalcsokorral köszöntötték, majd közös éneklésre invitálták a százfős közönséget. A dalos matinén a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség elnöksége és tagsága nevében Kormányosné Makai Eszter elnökasszony köszöntötte a Nyitnikék Nyugdíjasklub tagját, Kovács István József költőt, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének volt elnökét, aki a népi hagyományok és népi irodalmi értékek megőrzése, irodalmi rendezvények szervezése, a kortárs irodalom támogatása terén végzett több évtizedes munkája elismeréseként a Kecskemét Kultúrájáért Díjat vette át október 2-án. Szakmai vendégeink Laczkóné Pálfi Alojzia ny. főiskolai docens, énektanár, Lakó Sándorné ny. zenepedagógus, és Pálinkásné Kócsó Mária énektanár, karvezető hasznos tanácsokkal látták el az előadókat.



Kedves Dalostestvérek!
Köszönjük ezt a szép délelőttöt!

Forrás: Láng Mari / Mari Láng (facebook)
https://www.facebook.com/100000713880824/videos/pcb.1043808737242004/1057692816048835

MÉDIAVISSZHANG:

https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.baon.hu%2Fhelyi-kultura%2F2024%2F10%2Faranyfurt-dalostalalkozo-nyugdijas-kecskemet%3Ffbclid%3DIwZXh0bgNhZW0CMTAAAR2xBOGPoSee2nIjSGbRxPyyMCkrCCCTV338t0NLrKCNKMtOdBAacln_keI_aem_rWwLom9-6yl_nAUBS00hIg&h=AT3DSp_R-X7nKtu96HGiVpXvyMYMV0r1ZBn6jLjpuVdNc7pKHK6N3r9JoDQZzME-sTaWeGHDzpyc4WpLJgOHEXz_9COCuIllR2BhHnRLmu7hM96SnbwoojbjLDzEfT-ll7cx9SF3Un65mSKA6Bws&__tn__=-UK-R&c%5B0%5D=AT3MdK6KEWYkJrqPGGk0g21vBpfAsU9fX9Ccvcr_ZnK8ISxNUOvtVkaILNSo2WuaxvnKQntkhBJYCgMxsWj5f4ajO8Ld0PCM88xyVEsr8HE0m1ENWJwcxTWhKmzwNg5hsCrvRNAyBV72IBBAtHUiqLTWAjuRqzXWieAi6L-jR6PPqg41Gw

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk