https://fb.watch/tbV2oD-Z6d/

2024.07.06-án került megrendezésre a XV. Országos Szenior Táncfesztivál Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A nagy népszerűségnek örvendő országos rendezvényre 41 résztvevő nevezett be. A ország különböző pontjairól érkeztek a résztvevők, hogy megmérettessék tánctudásukat. Zömében tánccsoportok léptek fel, de voltak szólótáncosok is. A produkciókat szakmai zsűri értékelte és teljesítménytől függően minősítette azokat. Kiemelt arany, arany és ezüst minősítésről szóló oklevelek kerültek kiosztásra, egy-egy serleg kíséretében. A nézőközönség nagyon jól szórakozott, gyönyörködhetett a csodálatos fellépő ruhákban. Köszönet minden résztvevőnek, nagyon nagy köszönet Szrenkáné Erzsike elnök asszonynak a fáradhatatlan munkáért, a segítőknek, akik igyekeztek gördülékennyé tenni a rendezvény menetét, a Művelődési Ház dolgozóinak, akiktől minden létező segítséget megkaptunk és nem utolsó sorban az önkormányzatnak, aki nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre Gyulán! Készült egy videó összeállítás, ami rövid betekintést enged a produkciókba, a rendezvény hangulatába.

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk