Generációnk lapunk 19 éves múltra tekint vissza. A megközelítőleg 5000 példányban megjelenő havilap olvasóinak 2/3-át a NYOSZ-hoz kapcsolódó közösségek adják. A lap felvállalt törekvését a „nektek, rólatok, általatok” hármas elv jellemzi, hiszen nyugdíjas olvasók, és közösségek számára készül, róluk, nekik szóló írásokat közöl, és ki-ki maga is közreműködhet a tartalom alakításával cikket, tudósítást küldve.

A lap „múltjának” értéke van. Különösen akkor, amikor a társas együttlétek háttérbe szorulnak, helyette gyakran a magány vesz körül miket, melynek oldásában is szerepet kaphat az újság. Büszkék vagyunk arra, hogy lapunk egyedülálló országos tematikus, korosztályos lap, melyet szeretnénk minél több olvasóhoz eljuttatni. Bízunk abban, hogy a magazin iránti érdeklődés okot ad majd arra, hogy az előfizetések száma növekedjen. Ez nem csak a szerkesztőségnek jelentene örömet, hanem a NYOSZ számára is plusz forrásokat biztosítana, ami ebben a forráshiányos időszakban „életmentő” megoldásokat is eredményezhet.

Tisztelettel kérjük ehhez a tagszervezetek közreműködését, szervező munkáját.

Az árak és a 2021-ben alkalmazott gyakorlat alig változott egy keveset, melynek lényege: díjazzuk azokat a szervezeteket, amelyek több lapot igényelnek, illetve azokat, amelyek a postaköltség csökkentése céljából vállalják, hogy postán veszik át a küldeményeket. Emellett változtak a csomagba helyezhető példányszámok mennyiségi határai. Mindez a postai díjszabás változásának következménye.

Előfizetési díjak 2022. évfolyamra
1 db előfizetés lakcímre küldve: 3 000.- / évfolyam/db/év
2-16 db előfizetés címre küldve: 2 500.- / évfolyam/db/év
17-60 db előfizetés címre küldve: 1 800.- / évfolyam/db/év
17-60 db előfizetés postán maradó: 1 600.- / évfolyam/db/év
61-100 db előfizetés címre küldve: 1 700.- / évfolyam/db/év
61-100 db előfizetés postán maradó: 1 500.- / évfolyam/db/év
100 db felett (tagszervezetekhez) postán marad: 1 350.- / évfolyam/db/év

A Generációnk magazin 2022. évi előfizetéséhez igénylőlapot szükséges kitölteni és megküldeni a NYOSZ címre (1074 Budapest, Szövetség u. 9.) vagy email címére: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Az igénylőlapon kérjük feltüntetni:

  • a megrendelő szervezet nevét (amelyre a számlát kérik), címét, adószámát, a kapcsolattartó nevét és telefonszámát (! – ide küld a posta sms-t, ha megérkezik a csomag)
  • amennyiben a magazint lakcímre kérik, akkor a lakcímet
  • amennyiben a küldeményt postán veszik át, úgy a posta címet
  • a megrendelt példányszámot
  • az árat összesen
  • ha csekken kívánják befizetni, akkor jelezzék, hogy csekket kérnek
  • ha utalni fogják az összeget, az utalás címzettje a Nyugdíjasok Országos Szövetsége, számlaszám: OTP 11705008-20413882


Szeretnénk jelezni, hogy 2022-től a januári számot még postázzuk a 2021. évi előfizetőknek, a következő számot azonban már csak azok kapják meg, akik az előfizetési díjat február 1-ig a NYOSZ számára befizették / elutalták.

Előfizetés ösztönző akció:
A legtöbb előfizetést gyűjtő szervezet között 3 db 3 napos/2 éjszakás, félpanziós 2 személyre szóló üdülést sorsolunk ki!

A Kiadó és a Szövetség is megköszöni az előfizetés ügyében végzett munkát.

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk