Ahogy korábban jeleztük, a nyugdíjasok inflációja meghaladta az év eleji nyugdíjemelés mértékét.
Véglegessé vált, hogy mekkora nyugdíj-kiegészítésben részesülnek a nyugdíjasok: a Központi Statisztikai Hivatal közzé tette az augusztusi inflációs adatot, ami alapján mintegy 20 ezer forint jár számításaink szerint az időseknek a rendes nyugdíjon felül.
A kifizetésre azért kerül sor, mert az év eleji nyugdíjemelés 2,8 százalékos mértéke elmarad a nyugdíjasok kosara szerint számolt első nyolc havi infláció mértékétől. A nyugdíjtörvény ugyanis ehhez köti a kifizetést, amennyiben ez az érték nagyobb, mint az összes aktív háztartásra számolt infláció. Egyébként az alapján is járna a kompenzáció - mivel nyolc hónap átlagában 3,5 százalék lett ez a mutató -, de mint jeleztük, a jogszabály szerint a magasabb inflációt kell ebben az esetben figyelembe venni.
Augusztusban egyébként az infláció 3,9 százalékos lett, a nyugdíjasoké pedig 4,3 százalék. Mindkét adat azt jelzi, hogy nem lanyhul az árnyomás.
A pénz novemberben érkezik a számlákra, illetve kézbesíti a posta - amennyiben a kormány ragaszkodik az eddigi kifizetési rendhez, és nem hozza előbbre az utalást, tekintettel a koronavírus miatti rendkívüli helyzetre. Az ellátási láncok járvány miatti akadozása ugyanis legalább annyira közrejátszik az alapvető élelmiszerek árának emelkedésében, mint a gyenge forint, illetve a rossz terméseredmény egyes gyümölcsök és zöldségek esetében.
Azért emeltük ki az élelmiszereket, mert ez a termékkör stabilan magas árakkal rontja idén a vásárlóerőt, míg más termékek, szolgáltatások esetében ez a hatás ingadozó. Már tavasszal - egy viszonylag alacsonyabb inflációs környezetben - arra figyelmeztetett, hogy az élelmiszerek drágulása okozhat még kellemetlen meglepetéseket idén, főleg az idősek és az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások esetében, mert körükben az átlagosnál nagyobb e termékek súlya a bevásárlókosárban. A Privátbankár szokásos havi árkosár felmérése is azt mutatta az elmúlt időszakban, hogy mélyen a pénztárcába kell nyúlnunk, ha ki akarjuk fizetni a zöldségek, gyümölcsök árát a boltokban.
A mostani KSH-jelentés szerint ebben a termékkörben 7,9 százalékos volt az átlagos drágulás augusztusban, tehát továbbra is magas az élelmiszerek inflációja.
Baka F. Zoltán
mfor.hu