Szervezeti élet

Szervezeti élet

Nyugdíjas hírek

Nyugdíjas hírek

Mi, az idősek közösségeiben, azaz a helyi egyesületekben, tagozatokban, szakmai-, érdekvédelmi-, lokálpatrióta egyesületekben és hobbi körökben megválasztott küldöttek, az Országos Nyugdíjas Parlament II. ülésén megvitattuk az idősek életminőségét, életviszonyait befolyásoló körülményeket.


Az elhangzott felszólalások megerősítették a korábbi ülésünkön (2017. május 17.) elhatározottakat, melyek megvalósulását továbbra is aktuálisnak tartjuk. Támogatjuk a tizenegy politikai párt egyetértésével (2017. december 19.) megszületett – az idős emberek érdekében szükségesnek tartott intézkedésekről szóló – közös dokumentumot.

Felhívjuk nyugdíjas társainkat, hogy kísérjék figyelemmel a közelgő országgyűlési választásokat, ahol szavazhatunk azokra a képviselőkre, akiknek jövőbeni döntései jelentősen befolyásolhatják korosztályunk életkörülményeit és életviszonyait. Fontosnak tartjuk, hogy a népesség több mint negyedét kitevő nyugdíjas korosztályunk minél nagyobb számban vegyen részt a választáson. Javasoljuk, hogy azokra a képviselő-jelöltekre adják le szavazatukat, akik felvállalják a fenti dokumentumokban megfogalmazottakat. Azokat támogassák, akik fellépnek az időseket megbélyegző egyoldalúság ellen; akik elutasítják a közbeszédben jelentkező, nyugdíjasokat sértő, megalázó előítéleteket; akik segítik az idősek önbecsülését erősítő, szorongásait csökkentő, elszigetelődésüket enyhítő önszerveződéseket.  

Felhívjuk a demokrácia híveit, hogy aktívan kapcsolódjanak be a szavazások lebonyolításába, a választások tisztaságának és törvényességének biztosításába, a pártatlanság érvényesítésébe. Kérjük nyugdíjas társainkat, hogy nagy számban vállaljanak szerepet a szavazatszámláló bizottságok munkájában. Aktív közreműködésük első lépéseként jelentkezzenek a területileg illetékes jegyzőnél vagy a választáson induló pártok képviselőinél.

Felhívjuk a közelgő országgyűlési választásokon induló pártokat, hogy az idős emberek méltóságának biztosítása, valamint kiszolgáltatottságuk csökkentése érdekében hangsúlyosan szerepeltessék programjukban a fenti dokumentumokban megfogalmazottakat. Kérjük őket, hogy - akár kormányra, akár ellenzékbe kerülve - működjenek együtt az idősek életminőségének és életviszonyainak javításában.

A nyugellátásban lévő kortársaink - a tőlük telhető módon - továbbra is részesei akarnak lenni társadalmunk anyagi erőforrásai, szellemi kincsei és kulturális értékei gyarapításának.

Budapest, 2018. január 25.

Az Országos Nyugdíjas Parlament II. ülésének küldöttei

Országház Felsőházi terme
408 küldött

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk