Közlemény

Sajnálattal értesültünk arról, hogy az egyetemes szolgáltatás új árszabályozásakor, az idősek életkori sajátosságaira nem terjedt ki a döntéshozók figyelme.

Az idősek:

  • többsége az életviteléből adódóan az átlagnál többet tartózkodik a lakásában, használva az otthoni közszolgáltatásokat, fizetve a számára eddig is megterhelő közüzemi díjakat,
  • nyugellátásának medián értéke havi 135 ezer forint (1 millió nyugdíjas kap ennél alacsonyabb ellátást) Ebből kell fedezniük a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen 20-30 százalékkal növekvő élelmiszerek, 10-15 százalékkal megemelkedett gyógyszerek, vitaminok és segédeszközök megvásárlásának árát,
  • közül több mint 600 ezer fő magányosan él, így a lakásfenntartással kapcsolatos költségeket egyedül kell viselnie, nyugellátásuk jelentős részét pedig a rezsiköltségre kell fordítaniuk,
  • koruknál fogva is, a régebben megvásárolt, akkoriban az energiatakarékossági szempontokat figyelmen kívül hagyó lakásokban élnek. Nincs forrásuk a nyílászárók, és egyéb szerkezeti hőszigetelések utólagos elvégeztetésére,
  • a közelmúlt pandémiás időszakának nagy vesztesei voltak, a kényszerű bezárások, a terven felüli plusz kiadások, az életvitelük korlátozása miatt felmerült plusz költségek következtében.


Javaslatok:

  • A medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők – hasonlóan más társadalmi csoporthoz – mind a földgáz-, mind a villamosenergia- szolgáltatást kedvezményes áron legyenek jogosultak vételezni.
  • Azon medián nyugdíj-összeg alatti ellátásban részesülők számára, akik szénnel vagy fával tudják csak megoldani a fűtésüket, a téli hónapokra, havi ötezer forint értékű „rezsiutalványt” kelljen folyósítani.
  • Az energiaszolgáltatók, nyugdíjas fogyasztó esetén, csak az éves elszámolási időszakot alkalmazhassák.
  • A Kormány írjon ki a nyugdíjasok számára, százszázalékos támogatás mellett, lakásuk energetikai korszerűsítésére, eszközcserére ösztönző pályázatokat.


Budapest, 2022.07.21           

Németné Jankovics Györgyi
Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége

Karácsony Mihály
Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete

Keresés

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk