Szervezeti élet

Szervezeti élet

Nyugdíjas hírek

Nyugdíjas hírek

Tízszeres különbség van az egy főre jutó bruttó jövedelmet nézve a legszegényebbek és a leggazdagabbak között.

A 65 év felettiek esetében meghaladja a 2 millió forintot, ez közel 200 ezerrel marad el az országos átlagtól. Kiderült az is, hogy a járvány a gyermekes háztartásokat rosszabbul érintette.

 

Óriási az eltérés a különböző vagyoni helyzetben lévő magyarok között a KSH héten publikált elemzése szerint, amely a lakosság jövedelmi helyzetét mutatja be részletesen, jövedelmi tizedenként.

A legalsó jövedelmi tizedben az egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelem 552 ezer forintot tett ki 2020-ban, ami az országos átlag 25 százalékát jelenti. Ezzel szemben a leggazdagabbak, vagyis a legfelső tizedbe tartozók több mint 5,3 millió forintból gazdálkodtak, utóbbi az országos átlag 2,4-szerese. A két szélső decilis közötti különbség a bruttó jövedelem esetében minimálisan, 9,5-szeresről 9,7-szeresre nőtt, azonban a nettó jövedelem vonatkozásában nem változott, ott az elsőhöz viszonyítva továbbra is 7,6-szer magasabb volt az egy főre jutó jövedelem a tizedik decilisben. Ennél az összevetésnél azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók esetében egy-egy háztartásban átlagosan 2,8 ember él, a legfelső tizedbe soroltaknál viszont csak 1,8 fő jut egy-egy háztartásra.

  • A koronavírus-járvány különböző hatással volt a magyarokra. Az egyedülállók esetében az egy főre jutó bruttó éves jövedelem 2019-hez képest több mint 14 százalékkal 2,6 millió forintra emelkedett.
  • A gyermektelen háztatások esetében majdnem 13 százalékkal 2,55 millió forintra nőtt.
  • A gyermeket nevelő családok azonban mindössze 4,4 százalékos pluszt könyvelhettek el, így a múlt évben - bruttóban - alig több mint 1,8 millió forint jutott egy főre.
  • A nyugdíjasok korosztályában, a 65 év felettieknél több mint 2 millió forint jutott egy-egy főre átlagosan, ami kevesebb mint 200 ezer forinttal marad el a közel 2,2 milliós országos átlagtól.

A KSH elemzésből kiderül az is, hogy háztartások szubjektív megítélése alapján a megélhetéshez mekkora összegre lenne szükség.

Mekkora nettó jövedelemre lenne szükség fejenként?
Kategória Nagyon szűkös [ezer forint] Átlagos [ezer forint] Nagyon jó [ezer forint] Tényleges havi egy főre jutó nettó jövedelem [ezer forint]
1. jövedelmi tized 57 110 219 45
5. jövedelmi tized 76 138 273 122
10. jövedelmi tized 119 220 458 343
Forrás: KSH

A legalacsonyabb jövedelmi tizedbe tartozók szerint nagyon szűkösen, de nettóban számolva 57 ezer forint elég lenne fejenként, ám ténylegesen csak 45 ezer forint ez jut rájuk, azaz 12 ezer forint hiányzik. Az átlagos szinthez a legalacsonyabb jövedelműek 110 ezer forint nettót szeretnének. A legmagasabb decilisbe tartozók szintén az átlagos szinthez fejenként 220 ezer forintra tartanának igényt.

Csernátony Csaba
napi.hu

 

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk