Szervezeti élet

Szervezeti élet

Nyugdíjas hírek

Nyugdíjas hírek

A Fidesz hatalomra jutása óta nem emelkedett a nyugdíjminimum, amelynek összege 28 500 forint.

Sokadik alkalommal szavazták le a kormánypárti képviselők az LMP nyugdíjminimum-emelésre vonatkozó javaslatát, írja a párt közleményében.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a nyugdíjas létminimum 2019-ben 101 ezer forint volt, amelynek harmadát sem éri el a jelenlegi 28 500 forintos nyugdíjminimum. Ráadásul az összeg folyamatosan veszít értékéből, hiszen amíg 2008-ban a nyugdíjminimum a minimálbér 41 százalékát tette ki, addig mára csak a minimálbér 18 százalékának felel meg az összeg.

Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina, az LMP képviselőinek törvénymódosítója 2,5-szeresére, 71 250 forintra emelte volna a minimálnyugdíjat.

Az LMP szerint az időseknek joguk van a tisztes megélhetéshez és ahhoz, hogy ne csak a választások előtt gondoljon rájuk a kormány, azonban

„ehhez nem alamizsnát kell osztogatni, hanem a méltó nyugdíjat és igazságos nyugdíjemelést kell biztosítani a számukra”.

Az LMP arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a kormány azért alakította át a nyugdíjrendszert, hogy biztosítsa a nyugdíjasok életszínvonalát, ennek ellenére, a valóságban az inflációkövető nyugdíj csak a magasabb nyugdíjjal rendelkezők számára jelent megoldást.

A párt szerint a Fidesz mostani szavazata sérti az Alaptörvénybe foglalt élethez és emberi méltósághoz való alapvető jogot, de nehezen egyeztethető össze az Alaptörvény nemzeti hitvallásával is, miszerint „valljuk az elesettek és szegények megsegítésének kötelességét”.

forrás: lmp.hu

 

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk