Nagyon kellemes ünnepeket kívánunk!

NYOSZ

Bezárás
Felugró ablak megnyitása
Szervezeti élet

Szervezeti élet

Nyugdíjas hírek

Nyugdíjas hírek

Idén január 1-jétől a kormány 3 százalék-os nyugdíjemelést állapított meg, miközben a 2021-es esztendőre várható infláció ezt minden szakmai vélemény szerint jelentősen meg fogja haladni - állapította meg a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet).

A szervezet szerint az inflációt követő nyugdíjemelés sok pénzt elvett a nyugdíjasoktól. 2016-ban ugyanis a korábbi, vegyes indexálásnak megfelelő számítás szerinti 4,2 százalékos emeléssel szemben az infláció szerinti emelés 1,6 százalék; 2017-ben 7,6 százalék helyett csak 2,4 százalék; 2018-ban 7,1 százalék helyett csak 3 százalék; 2019-ben pedig 7,4 százalék helyett csak 3,4 százalék emelés volt.

Majd 2021. január 1-jétől a kormány 3 százalékos nyugdíjemelést állapított meg, miközben a 2021-es esztendőre várható infláció ezt minden szakmai vélemény szerint jelentősen - 0,5-1 százalékkal - meg fogja haladni, ráadásul egyes alapvető élelmiszerek ennél is jobban drágulnak.

A közlemény szerint a Nyuszet - tagszervezeteinek támogatásával - azt követeli a kormánytól, hogy:

  • 2021 februárjában a 13. havi nyugdíj első negyed részének folyósításakor minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő legalább 50 ezer forintot kapjon, a 400 ezer forintnál magasabb nyugdíjjal rendelkezők ne kapjanak 100 ezer forintnál többet. Ezt indokolja, hogy a KSH jelentése szerint 2019-ben a 65 éves és idősebb népességben 14,9 forintra nőtt a jövedelmi szegénységben élők aránya. Ez az arány 2010-ben még csak 4,9 százalék volt.

  • 2021 első negyedévének végén tekintse át az aktuális folyamatokat, az infláció alakulását, és amennyiben indokolt, májustól nyújtson kiegészítő emelést.

napi.hu

 

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk