Nagyon kellemes ünnepeket kívánunk!

NYOSZ

Bezárás
Felugró ablak megnyitása
Szervezeti élet

Szervezeti élet

Nyugdíjas hírek

Nyugdíjas hírek

Viszont rezsiutalványt most nem kapnak a nyugdíjasok.

Illusztráció. Forrás: Depositphotos

Egy éve ilyenkor jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Kormányinfón, hogy abban az évben a nyugdíjasok rezsiutalványt és nyugdíjkiegészítést is kapnak. Előbbit a jó gazdasági eredmények miatt, utóbbit pedig azért, mert a 2019-es infláció meghaladta az akkor januári 2,7 százalékos nyugdíjemelést.

Feltételeztük, hogy bár még nem áll rendelkezésre minden adat (a kiegészítésről az első nyolc havi infláció alapján döntenek), de a kormány elég információ birtokában van, hogy - az előző évhez hasonlóan - a részletek nélkül, de rögzítse: lesz idén nyugdíjkiegészítés.

Erre augusztus 19-én sor is került, miután kérdésünkre Gulyás Gergely közölte, hogy ugyan még nem ismert minden adat, de

kapnak kiegészítést az idősek. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a forintnak - mint a miniszter fogalmazott - 10 százalékkal kellene erősödnie, de szerinte ez nem reális.

Kiegészítés tehát lesz novemberben, erre törvényi kötelezettség van, de

rezsiutalványt idén nem kapnak az idősek. A miniszter szerint az idei gazdasági folyamatok ezt nem teszik lehetővé.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a minisztert, hogy a második negyedéves GDP tükrében (13 százaléknál is nagyobb volt a gazdasági visszaesés abban az időszakban), még mindig tartja-e az idei hivatalos, -3 százalékos kormányzati előrejelzést.

Két hete, a második negyedéves adat megjelenése előtt a miniszter azt mondta, hogy ez tartható - bár a pénzügyminiszter, Varga Mihály már akkor arról beszélt, hogy közelebb lehet a -5 százalékhoz a gazdaság teljesítménye.

Gulyás Gergely válaszul bejelentette, hogy holnap a gazdasági területekkel foglalkozó miniszterekkel tekinti át a gazdasági kilátásokat a miniszterelnök.

Arra nem vállalkozott, hogy új prognózist adjon, de az elmondottak alapján a holnapi tanácskozáson erre is sor kerülhet.

Mint ahogy a költségvetési egyenleg felülvizsgálatára is, bár a miniszter szerint folyamatosan változik a büdzsé pozíciója.

 

Baka F. Zoltán
privatbankar.hu

 

A honlapot a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk